Nyugat felől egy melegfront felhőzete éri el a Dunántúlt, amelyből nyugaton kisebb esőre, záporra is számíthatunk. Keleten ugyanakkor több órás napsütés várható.
Pénteken nyugat felől frontális felhőzet érkezik, ami fokozatosan vastagodik, illetve kelet felé terjed, miközben
a Nyugat-Dunántúlon helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat belőle.
A keleti, északkeleti tájakon még a vékonyabb fátyolfelhőzet mellett napos, gomolyfelhős idő várható. Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
felhok_folyo_tavasz
Szombaton csökken a felhőzet, a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Az ország keleti felén néhol lehet zápor. A nappali órákban időnként élénk lökések kísérik a változó irányú szelet. A hajnali hőmérséklet -5 és +5 fok között alakul, a Dunától keletre hűlhet le nagyobb területen 0 fok alá a levegő. Délután 10, 16 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
Kerekparos_felho_tavasz
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható csapadék nélkül. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra -3 és +6 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható.
Fotó megosztása:
lovak_erosen_felhos_eg
Hétfőn a napos időt követően délutántól növekszik, vastagszik a felhőzet. Estefelé délnyugaton, nyugaton kisebb eső, zápor előfordulhat. A keleties szél több helyen élénk, néhol erős lesz. Hajnalban -3, +6 fok várható, keleten, északkeleten lesz a hidegebb, nyugaton, délnyugaton az enyhébb idő. Délután 13, 20 fok várható.
Fotó megosztása:
eso_seta_tavasz
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, az ország délnyugati harmadán valószínű eső, zápor. A keleti, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum 2, 10, a csúcsérték 13 és 20 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
siralyok_to
Szerdán nagyrészt erősen felhős égre számíthatunk, eső, zápor nagyobb valószínűséggel az ország délnyugati felén fordulhat elő. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között várható.
Fotó megosztása: