Viharos szél söpri el a szürkeséget

2019. december. 09 13:16

A hazánk felett átvonuló hidegfront jelentős változást hoz időjárásunkban. Az esőzést követően kedd délután egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap.

Kedden északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a Tisza térségében és a Tiszántúlon estig erősen felhős marad az ég, és egyre inkább csak a Dunától keletre valószínű eső. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

szerda

  • Hajnalra a szélvédett tájakon köd, illetve párásság képződhet, amely még délelőtt feloszlik. Másutt ugyanakkor többnyire gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható.
  • Az északi, majd a délire forduló szél megélénkül, Borsodban és Sopron környékén megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1, -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A déli órákra jórészt mindenütt beborul az ég.
  • A déli óráktól egyre több helyen fordulhat elő csapadék: zömében eső, de az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúlon havas eső, havazás is várható.
  • A keleti, majd a nyugatira forduló szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +6 fok között alakul.

 

péntek

  • Az átmeneti felszakadozást követően ismét beborul az ég.
  • Egyre többfelé várható újabb csapadék: zömmel eső, de az Északi-középhegységben kezdetben havas eső, hó is hullhat.
  • A déli, délkeleti szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között alakul.

 

szombat

  • Az összefüggő felhőzet nyugat felől szakadozottá válik, felhőátvonulások várhatók.
  • Az ország keleti felén még több helyen eshet az eső, de az Északi-középhegységben ismét eshet a hó, havas eső.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Tovább szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.