Záporokkal, zivatarokkal jön a hidegfront

2018. április. 05 5:19

A csütörtöki nap folyamán egy hidegfront vonul át a Kárpát-medence felett. Hatására intenzív záporok, helyenként zivatarok kialakulására kell számítani. A szél továbbra is erős lesz.

Csütörtökön nyugat felől mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Egyre többfelé várható eső, zápor, főként az Alföldön zivatar is kialakulhat. A délnyugati, délutántól a Dunántúlon az északnyugati szél többfelé erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű, késő este 9, 14 fokra számíthatunk.

 

péntek

  • A Nyugat-Dunántúlon már reggeltől szakadozott felhőzet várható, a középső országrészben délután vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, keleten ugyanakkor estig túlnyomóan borult marad az ég.
  • A Nyugat-Dunántúl kivételével reggel, délelőtt még több helyen, majd egyre kisebb területen várható eső, zápor, legtovább délkeleten, délen.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

 

szombat

  • Erősen és gyengébben felhős tájak és időszakok váltakoznak, majd délután egyre nagyobb területen süthet ki hosszabb időre a a nap.
  • Reggel délkeleten, délen helyeként még előfordulhat kisebb eső, majd csapadék nem valószínű.
  • Kezdetben az északkeleti, keleti, délutántól a délkeleti szelet kísérhetik élénk széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható, keleten lesz a melegebb.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti szelet élénk, többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul, az Alföldön melegedhet fel 20 fok fölé a levegő.

 

hétfő

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, majd délután, este délnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Este a Dunántúlon eső, zápor is előfordulhat már.
  • A déli szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

 

kedd

  • A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre is számíthatunk.
  • Elszórtan várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.