Zivatarok teszik hangossá az éjszakát

2020. május. 23 5:07

Késő este hidegfront érkezik, több helyen jelentős eső mérsékelheti az aszályt. Szélviharral, zivatarokkal érkezik a változás.

Szombaton, kezdetben keleten még kevés lesz a felhő, majd ott is befelhősödik, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző. Napközben nyugaton és középen, estétől keletebbre is lehet eső, zápor, illetve a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak. A keleti, délkeleti szél olykor megélénkül. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 24 fok között valószínű. Késő este 14, 18 fok várható.

 

vasárnap

  • Éjszaka, reggel erősen felhős idő lesz, majd északnyugat felől gyorsan felszakadozik a felhőzet, és napközben az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Éjszaka, reggel többfelé eső, zápor várható, főként délkeleten néhol zivatarral, majd napközben már csak helyenként lehet záporeső.
  • Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúl egy részein főként éjjel és délelőtt viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

 

hétfő

  • Délelőtt felhős lesz az ég, majd gomolyosodik a felhőzet, eleinte kevesebb, délután több napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél napközben ismét nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

kedd

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi szelet több helyen erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

szerda

  • A gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Kisebb zápor napközben szinte bárhol kialakulhat, néhol zivatar is lehet.
  • Az északkeleti, északi szelet a Dunántúlon néhol még erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Északnyugat felől megnövekszik, majd délután csökken a felhőzet.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északi szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás