120 km/órás széllökéseket is hozhat a keddi front

2020. február. 03 10:16

A felettünk lévő enyhe és az érkező hideg légtömegek keveredéséből országszerte komoly szélviharokra kell számítani. Általában 75-90 km/órás, a hegyekben ennél erősebb széllökések jelentkeznek majd.

Hétfőn az ország északkeleti felén (hozzávetőleg a Szombathely-Szeged vonaltól északkeletre) gyakran lesz erős a nyugati (északnyugati, nyugati, délnyugati) szél, amelyet többször is kísérhetnek viharos lökések. Közülük a legerősebbek síkvidéken 60-65 km/óra körül alakulnak, azonban a hegyekben természetesen ennél nagyobb sebességre lehet számítani. Estére mérséklődik a légmozgás.

Kedd reggel eleinte a délnyugati, nyugati szél erősödik meg, majd délelőtt a gyorsan északnyugatira forduló szél eleinte a Dunántúlon fokozódik viharossá, majd este északkeleten is északi irányból már viharos szél fog fújni. A legerősebb lökések általában 70-95 km/óra között várhatók, azonban a hegyvidéki részeken, valamint az északnyugati szélre érzékeny szélcsatornás részeken 100-120 km/óra közötti lökések is lehetnek (északkeleten a Bodrogköz lesz a szélre érzékenyebb térség).

Kedden délelőtt a front betörésével egy időben a Dunántúlon (esetleg a középső országrészben is) néhol zivatarok is kialakulhatnak. A kevésbé szeles délnyugati tájakon zivatarok környezetében is lehet 80-100 km/órás, rövid idejű szélroham.

Sokfelé lehet nagyobb mennyiségű csapadékra számítani. A Tata-Szeged vonaltól északkeletre 10 milliméter feletti eső várható, északkeleten (Észak-Alföld, Északi-középhegység keleti része) 20 millimétert is meghaladhatja a 24 óra alatt leeső csapadék mennyisége. Kedden délután a Zemplénben, Mátrában és Bükkben (valamint a Bakonyban, Budai hegyekben is) az eső átvált havas esőbe, hóba. Ott az esti órákban pár centiméter vizes, tapadó hó eshet (mielőtt megszűnik a csapadék).

Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki viharos erősségű széllökések veszélye miatt Budapestre, valamint kilenc megyére (Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékre), a keddi napra vonatkozóan. A teljes országban viharos széllökésekre figyelmeztetnek kedden.

Zivatarok kialakulásának lehetősége miatt a fővárosban, valamint kilenc megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki nagy eső miatt: 24 óra alatt több mint 20 milliméter hullhat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.