A fél országban zivatarokra, a másik felében a hőségre figyelmeztetnek

2025. június. 23 11:13

Míg északról egy gyenge hidegfront közelít, amely záporokat, zivatarokat is okozhat a késő délutáni óráktól, addig délen a hőmérséklet kúszik egyre magasabbra. Kiadták a figyelmeztetést az országra.

Hidegfront hatására hétfő késő délutántól előbb az északnyugati tájakon, majd este, éjszaka az északi, északkeleti vármegyékben növekszik a zivatar kialakulásának valószínűsége, amelyekhez viharos (~60-90 km/h, kisebb eséllyel > 90 km/h) széllökés, jégeső (~1-2 cm jégátmérő) és intenzív csapadékhullás (~10-20 mm) is társulhat. Ugyanakkor elsősorban a Dél-Alföldön, illetve kisebb körzetekben máshol is 25 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a zivatarok és azok veszélyes kísérőjelenségeinek kialakulása miatt Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére, míg magas középhőmérséklet miatt citromsárga figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére.

Kedden reggel az északkeleti vármegyékben, valamint késő délutántól kisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon fordulhat elő zivatar. A Dél-Dunántúlon 25 fok körül, a Dél-Alföldön pedig 25 és 27 fok között valószínű a napi középhőmérséklet.

Zivatar miatt kedden Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Zala, valamint Somogy vármegyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés, míg a magas középhőmérséklet továbbra is délen okozhat problémát, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében érvényes figyelmeztetés. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás