A legjobb idő a strandoláshoz

2017. június. 24 5:00

A gyorsan vonuló frontok között átmeneti nyugalom következik ma, így kitűnő lehetőséget nyújt a strandolásra, vitorlázásra, kempingezésre.

Sok napsütésre számíthatunk, csak késő délután, este növekszik meg a Dunántúl nyugati részén a gomolyfelhőzet, és ott helyenként zápor, zivatar is valószínű. Az északnyugati szél napközben elsősorban az ország középső részén többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között várható. Késő este 24, 29 fok valószínű. Állóvizeink hőmérséklete jellemzően 25, 27 fokos, így kellemes felfrissülést nyújt a kánikulában.

 

vasárnap

  • Gyakori felhősödésre kell számítani, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső valószínű.
  • Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 34 fok között alakul.

 

hétfő

  • Nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet és sok napsütésre van kilátás.
  • Reggel már inkább csak a Tiszántúlon fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

 

kedd

  • A nap első felében még derült, napos idő várható, majd erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Délután a Dunántúlon, majd este már másutt is lehet helyenként zápor, zivatar.
  • A déli szél a Dunántúlon megélénkül, Sopron környékén meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.

 

szerda

  • Sok napsütés várható, csak északon növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet.
  • Az északi megyékben elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • A déli szél megélénkül, időnként megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 18 és 24, délután 32 és 36 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Délutántól egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, északon és zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 20 és 26, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 38 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.