A mai nap a viharokról fog szólni

2017. július. 24 4:56

Az érkező hidegfront az Alpok felett jelentősen lelassul, emiatt hosszabb ideig lesznek térségünk felett kedvező feltételek heves záporok, zivatarok kialakulásához.

Nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakokra lehet számítani. Először főként nyugaton és északon, majd délután délnyugat felől egyre többfelé és akár több hullámban is várható zápor, zivatar felhőszakadással, helyenként jégesővel. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarokhoz kapcsolódóan viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között várható, de a tartósabban felhős és csapadékos északnyugaton több fokkal hűvösebb idő valószínű. Késő este 20, 27 fok valószínű.

 

kedd

  • Napközben nyugat felől szakadozik a felhőzet, napos időszakok főként a Dunántúlon lehetnek.
  • Reggel még több helyen, majd főként a Dunától keletre várható zápor, zivatar, de estére keleten is a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 27 fok között alakul.

 

szerda

  • Északkeleten is csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A délután folyamán főként nyugaton, délnyugaton növekszik meg ismét erősebben a felhőzet.
  • Elsősorban északkeleten és délnyugaton lehet további eső, zápor.
  • Az északnyugati szél erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A napos időszakok mellett felhőátvonulások várhatók.
  • Szórványosan számíthatunk záporra, keleten egy-egy zivatar is lehet.
  • Az északnyugati szél erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

péntek

  • A napos időszakok mellett felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Elszórtan alakulhat ki záporeső.
  • Az északnyugati szél többször megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati időnként erős lesz.
  • A hőmérséklet hajnalban 13 és 18, délután 26 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás