A második melegrekord dőlt meg a héten, pedig még csak március van

2017. március. 30 17:47

Hiába van még csak március, a nappali meleget követően az ország nagy részén a mára virradó éjszaka is szokatlanul meleg volt.

A főváros belterületén csak 14,4 fokig süllyedt a hőmérséklet, ezzel több, mint 4 fokkal megdőlt a legmagasabb minimum hőmérséklet budapesti rekordja. A korábbi, 10,2 fokos rekordot 1888-ban mértük Budapest felső állomásunkon.

Amióta foglalkoznak az időjárás mérésével, számon tartják a szélsőséges értékeket. Ennek ellenére lehet, hogy több hibás adat maradt fent, ugyanis  különösen a XX. század első felében, amely időszakról túlnyomó részben csak kéziratos formában vannak adataink – írja a met.hu.

Az abszolút szélsőértékek, vagyis az eddig mért legnagyobb, legkisebb értékek rendszerint csak egy-egy földrajzi helyre és nagyon rövid időszakra vonatkoznak. Ellenőrzésük és elfogadásuk ezért mindig részletes vizsgálatot igényel. Bekövetkezésük gyakran különböző meteorológiai jelenségek véletlenszerű egybeesésének és bizonyos lokális hatások megerősödésének következménye. Az is előfordulhat, hogy a mérés körülményeinek megváltozása, vagyis az eredeti adatok inhomogenitása miatt képvisel rekordot az idősor egyébként átlag körüli eleme.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Nagy lesz a hőség a hét végéig. Fronthatás addig nem várható. A megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása nagyon fontos ebben a melegben. Ebben az átmeneti időszakban a pázsitfűfélék virágpora jelenti a legnagyobb terhelést – koncentrációjuk jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat. A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan magas, a hársé és a kevésbé jelentős allergének közé tartozó szelídgesztenyéé országosan közepes. Érdemes naptejet használni, mert könnyen le lehet égni az erős UV sugárzás miatt.

A légnyomás nem változik.