Csak két vármegye marad ki, kiadták a figyelmeztetést a hidegfront miatt
2025. szeptember. 13 11:25Vasárnap hidegfront érkezik, amely sokfelé okoz esőt, záport, illetve a tartósan csapadékos területeken jelentős lehűlést. Szinte az egész országra kiadták a figyelmeztetést, csak két vármegye ússza meg.
Szombat délután főként északnyugaton egy-egy zivatar nem kizárt. Vasárnapra virradóan nyugat felől egy hidegfront mentén, illetve annak előterében növekszik a zivatarhajlam, jellemzően intenzív csapadék (~20-30 mm), esetleg kisebb szemű jég és szélerősödés kíséretében. A csapadékzóna vasárnap fokozatosan keletre helyeződik, zivatarok (főként beágyazottan) ekkor is előfordulhatnak. Délután újabb hullámban alakulhatnak ki zivatarok, főként a déli, délkeleti területeken, amelyek környezetében továbbra is intenzív csapadék (~20-30 mm), kisebb szemű jég, illetve viharos széllökés (60-70 km/h) fordulhat elő.
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt vasárnapra Zala és Somogy vármegyén kívül az ország többi vármegyéjére.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.
