Elviszi az országot a viharos szél, figyelmeztetnek

2024. március. 28 10:45

Az éjszaka átvonult front után a keleti határszél kivételével mindenhol megerősödik a szél, délutántól pedig ismét kialakulhatnak zivatarok is. Szélre is zivatarra is érvényes a figyelmeztetés.

Csütörtökön tovább erősödik a légmozgás: a nappali órákban a délnyugati szelet főként a Dunántúlon és a főváros tágabb környezetében, este pedig az északnyugatira forduló szelet több helyen is viharos lökések (~65-75 km/h, a elsősorban az este érkező hidegfront mentén akár >75-80 km/h) kísérhetnek. A front mögött késő este, éjszaka veszít erejéből a légmozgás.

Csütörtökön a déli óráktól az Északi-középhegység térségében pattanhat ki néhány zivatargóc. Kora este északnyugat felől újabb hidegfront érkezik, amelynek csapadékzónáját elsősorban az ország északi felén már nagyobb eséllyel kísérheti zivatartevékenység. A fronthoz kapcsolódó intenzívebb záporokat, zivatarokat kisméretű jég is kísérheti, valamint környezetükben a legerősebb széllökések akár a 85 km/h-t is elérhetik, meghaladhatják. Az éjféli óráktól csökken a zivatarhajlam.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes csütörtökre 70 km/h-t meghaladó széllökés veszélye miatt Budapestre, Baranya, Somogy, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes csütörtökre zivatar kialakulása miatt Budapestre, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére.

Majd a folytatásban péntek napközben újra erőre kap az időközben ismét délire, délnyugatira forduló szél: elsősorban az északnyugati harmadban ekkor is elérhetik a 70-80 km/h-t a legerősebb lökések.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes péntekre 70 km/h-t meghaladó széllökés veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom és Zala vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás