Erős széllel érkezik a forró levegő hozzánk

2017. augusztus. 01 5:00

Észak-Afrika térségéből erős déli, délkeleti áramlással érkezik a még melegebb levegő a Kárpát-medencébe, ma már 38 fok is lehet a délkeleti megyékben.

Ma derült, csapadékmentes időre van kilátás. A déli, délkeleti szél néhol megélénkül, a Kisalföldön egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 38 fok között alakul, az Alföldön várhatók a legmagasabb értékek. Késő estére 23, 28 fokra mérséklődik a forróság.

 

szerda

  • Az ország nagy részén részén zavartalanul fog sütni a nap.
  • A Dunántúl nyugati részén gomolyfelhők képződnek.
  • Az Alpokalján egy-egy zápor is előfordulhat.
  • Helyenként megélénkül a déli szél.
  • A hőmérséklet kora reggel 16 és 23, délután 34 és 38 fok között várható.

 

csütörtök

  • A Dunántúlon a sok napsütés mellett gomolyfelhők nőnek, másutt derült idő várható.
  • Északnyugaton, nyugaton egy-egy zápor sem kizárt.
  • A délies szél néhol megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 17 és 23, délután 35 és 39 fok között várható, délkeleten lesz a legmelegebb.

 

péntek

  • Általában derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
  • Északnyugaton, északon képződhet helyenként több gomolyfelhő, és arrafelé egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 18 és 24, kora délután 34 és 40 fok között valószínű, délkeleten lesz a legmelegebb.

 

szombat

  • Északon helyenként erősebb gomolyfelhő-képződés valószínű, délen túlnyomóan napos idő várható.
  • Északon egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.
  • A déli szél néhol megélénkül.
  • A hőmérséklet kora reggel 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között valószínű.
  • Az Alföldön lesz a legmelegebb.

 

vasárnap

  • Főként északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, másutt általában kevés felhőre számíthatunk.
  • Elsősorban északon alakulhat ki helyenként zápor, zivatar.
  • A szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 19 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között valószínű.
  • Az Alföldön  lesz a legmelegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.