Felhőszakadással kísért zivatarok érkeznek, figyelmeztetés érvényes

2024. május. 02 11:33

Péntek délutánig összességében több helyen kell zivatarok kialakulására számítani, amelyeket felhőszakadás kísérhet.

Csütörtökön kora délutántól elsősorban a Dunántúl keleti felében helyenként zivatarok kialakulhatnak, amelyek környezetében szélerősödés (55-60 km/óra) is előfordulhat. A délután második felétől, estétől az ország északkeleti harmadának kivételével nagy területen várható csapadék képződése, elsősorban a Dunántúl keleti felében, illetve kb. a Duna vonalában többfelé, nagyobb területen zivatarokkal.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt csütörtökre a Dunántúlra, valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyére. Felhőszakadás veszélyére Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun vármegyékben figyelmeztetnek.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

A Dunántúlon a zivatarok száma fokozatosan csökken az éjszaka folyamán, annak is leginkább második felére. Az intenzív csapadék hatására elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve Bács-Kiskun délnyugati részein a 24 órás csapadékösszeg 20 milliméter felett alakulhat péntek délelőttig. A Dunántúlon, illetve a középső országrész egyes részein, elsősorban Bács-Kiskun megyében lokálisan előfordulhat felhőszakadás (30 milliméter feletti mennyiség) az esti óráktól, péntek reggelig.

Péntek déltől gyengül a csapadék, napközben zivatar már csak néhol valószínű. Pénteken négy északkeleti vármegye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. Felhőszakadás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Tolna és Baranya megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. 20 millimétert meghaladó mennyiségű eső Vas, Somogy, Tolna és Baranya megyében valószínű, emiatt ezeken a területeken elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.