Fokozódik a hőség, a másodfokú figyelmeztetés is kiadásra került, nyugaton megjelennek az első viharok

2025. augusztus. 28 11:01

Az érkező hidegfront előtt még melegebb időre kell felkészülni. Az ország nyugati harmadán péntek délutántól már zivatarok is kialakulnak.

Csütörtökön a Dunántúl keleti és északi részén, valamint a főváros tágabb környezetében a napi középhőmérséklet 25-26 fok körül alakulhat.

Hungaromet a magas középhőmérséklet miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Pest és Tolna vármegyére a csütörtöki napra vonatkozóan.

Csütörtökön a déli szelet az északnyugati határvidéken egy-egy helyen 65-70 km/h körüli lökések kísérhetik.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken tetőzik a kánikula, az északkeleti tájak, valamint a nyugati határvidék kivételével már nagy területen haladhatja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, sőt a középső országrészben, valamint a Dél-Alföldön a 27 fokot is. Pénteken Fejér, Tolna, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében másodfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy, Baranya és Hajdú-Bihar vármegyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Pénteken délutántól nyugat felől labilizálódik a légkör, és elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől már a Dunántúl középső részein is kialakulhatnak zivatarok. A cellákat szélerősödés, intenzív csapadék kísérheti. Nyugaton egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt, melyhez erős, viharos széllökés (60-80 km/h), jégeső (~1-3 cm), illetve intenzív csapadék (10-30 mm) társulhat. Zivatarok veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy és Zala vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.