Fülledt, zivataros idővel ér véget a hét

2018. június. 02 14:32

Változékony, zivatarokkal tarkított időjárásra számíthatunk a hét utolsó napján is. Ezzel együtt azonban továbbra is a szokásosnál melegebb marad az idő.

Vasárnap a sok napsütés mellett erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés. Több helyen, legnagyobb eséllyel a Dunától keletre, és a délnyugati, déli határvidék közelében kell záporra, zivatarra számítani, amelyet felhőszakadás kísérhet. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett nyugaton gyengébb, keleten erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható.
  • Keleten elszórtan, a Dunántúlon kisebb eséllyel valószínű zápor, zivatar.
  • A változó irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, átmeneti szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

 

kedd

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A változó irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, átmeneti szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

 

szerda

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Elszórtan zápor, helyenként zivatar is előfordulhat, északkeleten legkisebb a csapadék esélye.
  • Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Északkeleten és zivatarok környezetében meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • A többórás napsütés mellett erősebben gomolyfelhős időszakokra is számíthatunk.
  • Elszórtan zápor, zivatar is várható.
  • A jellemzően délies szél többfelé megélénkül, zivatar idején erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

 

péntek

  • A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A délnyugati szelet élénk, néhol erős széllökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.