Hamarosan vége szakad a barátságtalan időnek

2017. szeptember. 24 5:18

A hét nagy részét jellemző barátságtalan, csapadékos időjárásnak hamarosan vége szakad, ugyanis a felettünk örvénylő hűvös, nedves levegő a jövő hét elején elhagyja térségünket.

Vasárnap hazánkban döntően erősen felhős időre számíthatunk, rövidebb időre ugyanakkor bárhol, bármikor előbukkanhat a nap. Elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, késő este 11, 16 fok valószínű.

 

hétfő

  • Délelőtt még nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délkelet, kelet felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Főként a Dunántúlon alakulhat ki eső, zápor.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban többnyire 8 és 13, délután pedig 17 és 22 fok között alakul.

 

kedd

  • Nyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég, a középső és keleti területeken viszont több órás napsütésre számíthatunk.
  • Nyugaton kisebb eső, zápor is előfordulhat.
  • A keleti, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.

 

szerda

  • A Dunántúlon gyakran lesz felhős az ég, keleten viszont több órás napsütésre számíthatunk.
  • Nyugaton több helyen valószínű eső, zápor.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég a Nyugat-Dunántúlon több, másutt kevesebb felhővel.
  • Elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki elszórtan kisebb eső, zápor.
  • A keleti, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • Gyengén felhős idő várható sok napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
  • Hajnalban helyenként – főleg a fagyzugos helyeken – talajmenti fagy is lehet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás csökken.