Hazánk északi felén zivatarra, nyugaton felhőszakadásra figyelmeztetnek

2023. május. 05 12:56

Holnap a déli, kora délutáni óráktól északnyugat felől egyre nagyobb területen alkalmassá válnak a feltételek zivatar létrejöttéhez.

Reggelig kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű.

Szombat napközben északnyugat felől már nedvesebb, labilisabb légtömeg áramlik térségünkbe. A déli, kora délutáni óráktól előbb az Észak-Dunántúlon, majd az Északi-középhegység tágabb környezetében is zivatarok kialakulására kell számítani. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék (~15-25 milliméter), apróbb szemű (1 centimétert nem meghaladó) jégeső, illetve szélerősödés (hozzávetőleg 50-60 km/óra) társulhat. Elsősorban a Kisalföldön és az Alpokalján hevesebb zivatar előfordulására is nyílik némi esély felhőszakadás (rövid idő alatt akár 25-30 millimétert meghaladó), 1-2 centimétert elérő, esetleg meghaladó méretű jég, illetve viharos (65-70 km/órát meghaladó) szélrohamok kíséretében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Zala, Vas és Veszprém megyékre, a szombati napra vonatkozóan.

Felhőszakadásra figyelmeztetnek Győr-Moson-Sopron és Vas megyében holnap.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.