Hétfőn is előfordulhatnak zivatarok, figyelmeztetnek

2024. május. 27 10:56

Bár átmenetileg nyugodtabb idő ígérkezik hétfőn, azért egy-egy zápor, illetve zivatar kialakulása így sem zárható ki. Kedden viszont újabb ciklon érkezik, érvényes a figyelmeztetés.

Hétfő estig, késő estig eleinte elsősorban az Alföldön, Északi-középhegység nyugati felében, majd a középső területeken, illetve a Dunántúl északkeleti harmadában, illetve a nyugati határszél közelében van esély helyenként zivatar kialakulására, amelyek környezetében viharos (60-70 km/h) széllökés előfordulhat. Délkeleten egy-egy intenzívebb zivatarra is van esély a déli órák környékén viharos (70-80 km/h) széllökés, jégeső (2 cm alatti átmérővel) kíséretében. Az előttünk álló éjszaka zivatar csak kis valószínűséggel fordulhat elő, a nyugati határszél közelében, Dél-Dunántúlon van némi esélye.

Hétfőn Budapesten, illetve Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. 

Kedden kora délutántól északnyugat, nyugat felől egy délkeletre helyeződő gyenge front hatására a Dunántúlon, annak is főként a nyugati felében elszórtan zivatarok is kialakulhatnak. A front és a zivatarok együttes hatására délután a Dunántúlon viharossá (60-75 km/h) fokozódhat az északnyugati szél. A Dunántúl nyugati felében a zivatarokhoz előbb nyugaton, majd délnyugaton néhol felhőszakadás (> 30 mm) is társulhat. Este, késő este az ország középső területein, továbbá a keleti határszél közelében, délkeleten is van esély helyenként zivatarra.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatar veszélye miatt Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Veszprém, Baranya, Tolna, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Békés vármegyében. Felhőszakadás veszélye miatt figyelmeztetés érvényes továbbá Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy vármegyében. Itt intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 25-30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.