Heves zivatar és felhőszakadás kialakulása miatt figyelmeztetés érvényes

2020. augusztus. 13 10:32

Csütörtökön késő estétől egyre kedvezőbbé válnak az időjárási feltételek intenzív zivatarok kialakulásához, hazánk nagy területen figyelmeztetés érvényes.

Csütörtök délutántól, de nagyobb eséllyel és nagyobb számban inkább csak az esti óráktól nyugat felől a Dunántúlon zivatarok kialakulása várható. Előbb az Alpokalján, Kisalföldön megjelenő zivatarok késő estétől már a Dunántúl nagyobb részére is átterjedhetnek. (Este kisebb eséllyel az Északi-középhegység térségében is előfordulhat zivatar.) Főként csütörtökön a késő esti órákban délnyugaton esély van heves zivatarra is (melyben a széllökések meghaladhatják a 80 km/órát). A napi középhőmérséklet csütörtökön északnyugaton 25 fok fölött alakulhat, míg az ország döntő részén kevéssel 25 fok alatt marad. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Eszergom, Fejér, Tolna, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zivatarok várható kialakulása miatt érvényes elsőfokú, Somogy megyében pedig másodfokú figyelmeztetés csütörtökön. Felhőszakadás veszélye miatt pedig Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. A hőségre tekintettel Győr-Moson-Sopron megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken az északkeleti területeket leszámítva több helyen fordulhat elő zivatar, azonban északkeleten sem teljesen kizárt zivatar kialakulása. A zivatarokhoz helyenként felhőszakadás (akár 30 milliméter, esetleg 40-50 milliméter feletti csapadék), jégeső és viharos szél (60-80 km/óra) társul. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre három északkeleti megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetés adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. Felhőszakadás kialakulása miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Fejér, Tolna és Baranya megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.