Heves zivatarok keseríthetik meg a hétvégét, figyelmeztetnek
2025. július. 26 11:46A hétvége mindkét napján, s főként éjszaka akár vonalba rendeződött zivatarrendszer tarolhatja le az országot viharos széllel, jégesővel, felhőszakadással. Vasárnapra a hullámzó front délről is kiűzi a meleget.
Szombaton napközben jelentős tér és időbeli bizonytalanság mellett zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyek dél, délnyugat felől észak, északkelet felé haladhatnak. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint kezdetben jellemzően az északnyugati megyék lehetnek érintettek, ahol a zivatarokat viharos (ált. 60-70 km/h) széllökések, jégeső (jellemzően <2 cm) és jelentősebb mennyiségű csapadék (20-30 mm, lokálisan felhőszakadás >30 mm) is kísérheti.
A délutáni, késő délutáni óráktól heves zivatarok kialakulásához is adottak lehetnek a feltételek hazánk délkeleti felén, kétharmadán; legnagyobb eséllyel a Tiszántúlon. A legerősebb cellákhoz erősen viharos (>90-100 km/h, akár >110 km/h) széllökések, nagy méretű jég (2-4 cm, egy-egy helyen >4-5 cm) és felhőszakadás (>30 mm) is társulhat.
Estétől egyre több helyen növekszik a zivatarok és a heves zivatarok kialakulási valószínűsége: éjszaka zivatarrendszer kialakulására is számítani lehet, amelyet – a már említett kísérőjelenségek mellett – akár 50 mm-es csapadékösszeget meghaladó felhőszakadás is kísérheti. Szombaton az északnyugati részek kivételével 25-29 fok között, délkeleten 29 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, majd vasárnapra mindenütt megszűnik a hőség.
Szombatra harmadfokú, piros figyelmeztetést adott ki a HungaroMet a hőség miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyére, míg másodfokú, narancs figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében. Elsőfokú, sárga figyelmeztetést pedig Tolna, Baranya, Pest, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adtak ki. A zivatarok kialakulása és azok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém vármegyében, míg az ország többi részén másodfokú figyelmeztetés érvényes a megerősödő viharok miatt. A zivatarok bárhol járhatnak felhőszakadással, az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki emiatt.
Vasárnap többfelé, és ismétlődő jelleggel várható zivatarok kialakulása az országban, melyekhez elsősorban felhőszakadás (jellemzően > 30 mm, egy-egy helyen > 50 mm) társulhat, de jégeső (döntően 1-2 cm), és viharos széllökés (60-80 km/h) is kísérheti őket. Emellett károkozó szélrohammal (> 90 km/h) és jégesővel (>2 cm) kísért heves zivatar a keleti, északkeleti határvidéken fordulhat elő a déli óráktól estig.
Az időjárási helyzettől függően akár a legmagasabb, piros fokozatú riasztás kiadása is indokolt lehet vasárnap estig bezáróan.
A zivatarok és azok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes vasárnapra Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy vármegyében, míg az ország többi részén másodfokú figyelmeztetés érvényes a továbbra is erős viharok miatt. A zivatarok vasárnap is bárhol járhatnak felhőszakadással, ezért az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

