Heves zivatarok kialakulása várható öt megyében

2020. július. 21 10:38

A kedd délutáni, esti órákban egy hidegfront közelíti meg hazánkat, amely előtt az északi tájakon helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden a déli, kora délutáni óráktól főleg az ország északi felében alakulnak ki (illetve érkeznek észak felől) elszórtan zivatarok, amelyekhez elsősorban viharos szél (60-90 km/óra), illetve jégeső társulhat, de egy-egy gócban nagyobb mennyiségű csapadék (10-25, esetleg 25 milliméter) is hullhat. Főként az északkeleti megyékben, illetve az északnyugati tájakon heves zivatarok kialakulásának is megvan az esélye károkozó (90 km/óra feletti) szélrohamok, nagyobb méretű jégszemek kíséretében. A késő délutáni, esti óráktól már a délebbi tájakon is előfordulhatnak zivatarok, de kisebb számosságban, és kevésbé lehetnek hevesek. Éjjel az északi, északkeleti tájakon egyre inkább stabilizálódik a légkör, csökken a zivatarhajlam. Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, az ország többi részén pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes a keddi napon. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Szerdán elsősorban délen és a Duna-Tisza közén várható zivatar, amelyhez átmeneti szélerősödés (45-70 km/óra), lokálisan nagy mennyiségű csapadék (több, mint 30 milliméter) társulhat, ekkor nagyobb méretű jégnek már jóval kisebb az esélye. Szerdán az egész országban elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt, Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében pedig a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt érvényes elsőfokú figyelmeztetés.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás