Hidegfront érkezik, zivatarra és felhőszakadásra figyelmeztetnek

2022. szeptember. 14 11:30

Csütörtökön hidegfront vonul át hazánk felett, hatására többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani. A Dél-Dunántúlon felhőszakadás is előfordulhat.

Szerdán napközben kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, az éjszaka folyamán azonban északnyugat felől már lehet egy-egy zivatarra számítani. Csütörtök délelőttől egyre nagyobb területen lesznek alkalmasak a feltételek zivatarok kialakulásához, többfelé előfordulhatnak a nap folyamán. Délután, illetve kora este az ország délnyugati, déli területein – egy negatívabb forgatókönyv esetén – hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek. A zivatarok környezetében viharos széllökésre (60-80 km/óra, hevesebb zivatarok esetén akár 90 km/óra), jégesőre (1-3 centiméter) kell számítani, illetve az ismétlődő cellaátvonulásból rövid idő alatt lokálisan nagyobb mennyiségű (25-40 milliméter) csapadék is hullhat. Az este folyamán északnyugat felől fokozatosan stabilizálódik a légkör, de elszórtan még késő este is lehet néhány gyengébb zivatar. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt az egész országra, csütörtökre vonatkozóan. Felhőszakadásra Somogy, Zala és Tolna megyében figyelmeztetnek.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.