Hőségre, majd viharokra és felhőszakadásra figyelmeztetnek
2025. augusztus. 30 10:24Hidegfront éri el hazánkat, amely szombatra megszünteti a hőséget. Többfelé kedvező feltételeket biztosít záporok, zivatarok kialakulásához.
Péntek estig legfeljebb a Dunántúlon, ott is csak kevés helyen fordulhat elő zivatar. Az esti óráktól a Dunántúlon és a középső országrészben – délnyugatról északkelet felé történő áthelyeződéssel – már nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok. Zivatarok környezetében általában viharos (60-70 km/h) szél, intenzív csapadék (10-25 mm) és kisebb méretű jég (< 1-2 cm) előfordulhat. Egy-egy intenzívebb zivatarra is van esély nagyobb méretű jég (> 2 cm), erősen viharos szél (> 80 km/h) és felhőszakadás (> 25-30 mm) kíséretében. Zivatar veszélyére figyelmeztetnek a Dunántúlon, Bács-Kiskun, Pest és Nógrád vármegyében.
Pénteken az északkeleti országrész, valamint a nyugati, délnyugati határszél kivételével nagy területen 25 fok felett, a középső országrészben és a Dél-Alföldön 27 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Pénteken Fejér, Tolna, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében másodfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy, Baranya és Hajdú-Bihar vármegyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

A hajnali, reggeli órákra átmenetileg csökkenhet a zivatarhajlam. Szombaton több hullámban fordulhatnak elő zivatarok, nagyobb számban az ország középső sávjában a péntekihez hasonló kritériumokkal, kiemelten felhőszakadással (> 25-30 mm). Estétől nyugaton már lecsökken a zivatarhajlam, keleten viszont ekkortól fokozódik.
Szombaton országszerte elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok veszélye miatt, felhőszakadás miatt pedig Veszprém, Somogy, Zala, Tolna, Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád vármegyében érvényes előfokú figyelmeztetés.
Szombaton már csak a délkeleti határszélen fordulhat elő kis területen 25 fok körüli napi átlaghőmérséklet.
