Jövő hét elején beköszönt az ősz

2017. augusztus. 30 13:10

Szombatig a mediterrán térségből meleg léghullámok áramlanak fölénk, majd egy markáns ciklon vonul át felettünk. Mögötte jóval hűvösebb levegő érkezik hozzánk.

Holnap is folytatódik a túlnyomóan derült, napos idő, legfeljebb nyugaton lehet kevés fátyolfelhő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet délután 28 és 33 fok között valószínű.

 

péntek

  • A Nyugat-Dunántúlon erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, másutt napos időre van kilátás.
  • Nyugaton elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok, másutt nem valószínű csapadék.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Többfelé várható eső, zápor, főleg keleten és a középső országrészben néhol zivatar is.
  • Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25, 31, a Nyugat-Dunántúlon 22, 25 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is.
  • Helyenként jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21, 26, északnyugaton 19, 21 fok között alakul.

 

hétfő

  • Eleinte borult lesz az ég, majd dél felől csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A csapadék zöme a nap első felében érkezik, elsősorban keleten, északkeleten jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok körül alakul.

 

kedd

  • Nappali gomolyfelhő-képződés várható északon rövidebb, másutt több napos időszakkal.
  • Reggel a szélvédett, derült helyeken köd képződik.
  • Főleg északon, de egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok körül alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás