Jövő hét közepétől az ősz a kedvesebb arcát mutatja

2017. szeptember. 23 4:41

Szombaton ismét nedvesebb levegő áramlik fölénk északkeleti, keleti irányból, így sok felhőre és többfelé kisebb csapadékra is számítani kell.

szombat

Délelőtt az északkeleti tájak kivételével még lehetnek napos időszakok, később egyre többfelé beborul az ég. A nap folyamán északkelet felől nyugat, délnyugat felé egyre több helyen lehet eső, zápor. Legnagyobb eséllyel az Észak-Alföldön, legkisebb valószínűséggel a Dél-Dunántúlon alakul ki csapadék. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű, késő este 10, 15 fok várható.

 

vasárnap

  • Napközben szakadozik ugyan a felhőzet, de alapvetően erősen felhős marad az ég.
  • Összességében több helyen valószínű eső, zápor.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult lesz általában az ég, némi napsütés keleten lehet.
  • Több helyen várható eső, zápor, északkeleten a legkisebb eséllyel.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, a keleti megyék felett azonban szakadozottabb lesz a felhőzet.
  • Eső, zápor az ország nyugati és középső részein valószínű.
  • A keleti, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20, a keleti megyékben 21 és 24 fok között alakul.

 

szerda

  • Változóan felhős ég, többórás napsütés várható az ország nagyobb részén.
  • A Dunától keletre csapadékra nem kell számítani.
  • A Dunántúl nyugati felén azonban több lesz a felhő, és ott elszórtan továbbra is lehet eső, zápor.
  • A délkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Az ország döntő részén nem valószínű csapadék, de a nyugati, délnyugati határvidéken helyenként zápor még előfordulhat.
  • A keleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.