Nagy esőre, heves zivatarokra figyelmeztetnek

2018. július. 10 11:42

Kedden és szerdán is változékonyan alakul időjárásunk, többfelé kell zivatarok és intenzív csapadéktevékenységre felkészülni. Nagy területen figyelmeztetés érvényes.

Kedden késő estig szórványosan várható zivatar néhol lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (15-25 milliméter, egy-egy helyen akár 25 milliméternél több is hullhat), kisebb méretű jég és szélerősödés kíséretében.

Kedden késő estétől a szerda délelőtti órákig előreláthatólag az északnyugati, nyugati megyékben ismétlődő záporokból, zivatarból területi átlagban (elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében) jelentős, 20-25 milliméter feletti csapadékra van esély, illetve egy-egy helyen akár lokálisan felhőszakadás (30-40 milliméter) is előfordulhat. Másutt néhol fordulhat elő zivatar intenzív csapadék kíséretében.

Szerdán a nap további részében szórványosan várhatóak zivatarok gyakrabban az ország délnyugati-északkeleti tengelyében. Zivatarok környezetében néhol lokálisan jelentős mennyiségű (akár 30 milliméter) csapadék, szélerősödés (50-75 km/óra) és jellemzően kisebb méretű jég (1 centiméter alatti átmérővel) előfordulhat. Egy-egy heves zivatar (2 centiméter körüli vagy kevéssel afeletti jégátmérővel, 80 km/óra feletti széllökéssel kísért) a délutántól éjfélig tartó időszakban nem zárható ki a Dunántúl déli felében, illetve a középső országrész északi részén.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára 12 megyére adott ki figyelmeztetést felhőszakadásra heves zivatarokra, illetve nagy mennyiségű csapadékra. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.