Nagy területen heves zivatarok veszélyére figyelmeztetnek

2023. augusztus. 05 12:22

A pár órás szünetet követően délutántól ismét nagy területen alkalmassá válnak a feltételek zivatarok, heves zivatarok létrejöttéhez, melyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.

Szombat délelőtt átmenetileg kevesebb helyen fordulhat elő (többnyire nem heves) zivatar, miközben a Dunántúl nagyobb részén nyugat felől lassan stabilizálódik a légkör, ezért az időszak alatt Nyugat-Magyarországon a legkisebb az esély dörgésre, villámlásra.

A Duna vonalában, illetve attól keletre azonban délutántól ismét egyre nagyobb számban alakulnak ki – délről észak, északkelet felé haladó – zivatarok, heves zivatarok, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek. Kiterjedt zivatartevékenység valószínű újra, amely az éjszaka folyamán várhatóan fokozatosan átterjed az északkeleti tájakra is.

A zivatarokat viharos széllökés (jellemzően 60-90 km/óra), jégeső (1-3 centiméteres jégátmérő) és felhőszakadás (általában 20-50 milliméter) kísérheti. A heves zivatarok környezetében károkozó szélroham (90-110 km/órát meghaladó lökések) és nagyobb méretű jég (hozzávetőleg 3-5, akár 5 centiméter feletti jégátmérő) is előfordulhat.

Hazánk teljes területén legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok miatt szombaton.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hevesebb zivatar veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Budapestre és Pest megyére, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére szombaton.

Elsősorban a mai nap második felében ismét van esély a legmagasabb szintű, piros fokozatnak megfelelő zivatarok előfordulására! Erre nagyobb esély a legfrissebb számítások alapján a Dél-Alföldön és a középső vidékeken mutatkozik.

Komolyabb felhőszakadás (rövidebb idő alatt 50-70 millimétert meghaladó mennyiség), illetve domborzattól függően villámárvíz is kialakulhat a délutáni, valamint az éjszakai órákban. Erre a legnagyobb esély a középső tájakon, valamint az Északi-középhegység térségében mutatkozik. Lehetnek olyan területek, ahol a havi országos átlagos csapadékmennyiségnél (hozzávetőleg 60 milliméter) is több hullhat 24 óra alatt.

Felhőszakadás miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes Budapestre és Pest megyére, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére szombaton, míg hazánk fennmaradó részén elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás kialakulásának veszélye miatt.

A Nyugat-Dunántúlon zivatartól függetlenül ma és holnap is összegyűlhet tartós esőből lokálisan 20 millimétert meghaladó csapadékmennyiség. Jelentős eső miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes szombaton Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében.

Ma még a Dél-Alföldön kevés helyen 25 fok körül alakul a napi középhőmérséklet, vasárnap azonban ott is mindenütt jelentősen felfrissül az idő. Magas középhőmérséklet miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Békés és Csongrád-Csanád megyében szombaton.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap reggel, délelőtt a kiterjedtebb zivatartevékenység súlypontja egyre inkább az északkeleti területekre tevődik át, főként Borsodban, Szabolcsban még előfordulhat akár hevesebb zivatar is erősen viharos széllökések (90 km/óra feletti lökések), felhőszakadás (25-40 millimétert meghaladó mennyiség) kíséretében, esetleg jégeső is lehet. Kisebb számban, de a nap hátralévő részében továbbra is kialakulhat zivatar arrafelé, emellett főként a délnyugati tájakon van esély dörgésre, villámlásra. A heves zivatarok esélye azonban jelentősen csökken a nap második felében.

Három északnyugati megye kivételével hazánk nagy részén legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatar veszélye miatt vasárnap. Hevesebb zivatar kialakulásának veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra vonatkozóan Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.

Felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes vasárnap a Duna vonalától keletre, továbbá Fejér és Komárom-Esztergom megyében.

A Nyugat-Dunántúlon zivatartól függetlenül vasárnap is összegyűlhet tartós esőből lokálisan 20 millimétert meghaladó csapadékmennyiség. Jelentős eső miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes holnap Vas és Zala megyében.

Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet vasárnap napközben elsősorban a Dunántúli-, valamint az Északi-középhegység magasabb részein zivatartól függetlenül is kísérhetik viharos (60 km/órát meghaladó) lökések.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.