Nyugatról melegfront érkezik

2017. szeptember. 06 5:03

Délelőtt keleten még a távozó hidegfront felhőzete zavarja a napsütést, ugyanakkor nyugat felől már egy melegfront érkezik, így továbbra is változékony időre van kilátás.

Keleten eleinte csökken, ugyanakkor nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, a legtöbb napsütés a középső és déli területeken valószínű. Délután már a Dunántúlon, estefelé a középső országrészben is eső, zápor várható. Napközben többfelé élénk lesz a nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 és 26 fok között valószínű, késő este 13, 19 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Északkeleten, északon számíthatunk napos időszakokra, ugyanakkor az ország nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható.
  • A Dél-Dunántúlon többfelé, másutt csak helyenként várható eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • Délnyugaton lesz gyengébb a szél, de délután az ország többi részén is mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható.
  • Délnyugaton lehetnek tájak, ahol nem lesz melegebb 15, 16 foknál.

 

péntek

  • Kezdetben északon változóan, délen erősen felhős időre számíthatunk, majd egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, délután már nagyobbrészt napos idő ígérkezik.
  • Délen helyenként kisebb eső, zápor még előfordulhat.
  • A szél egyre nagyobb területen délire, délnyugatira fordul, helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, a legerősebb széllökések a Dunántúl nyugati részén várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A napsütés mellett nyugaton erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • A Dunántúlon szórványos zápor, zivatar valószínű.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharos széllökések lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb idő.

 

hétfő

  • Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • A délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharos széllökések lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.
  • Keleten lesz a legmelegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.