Térképeken szemléltetjük, hol várható eső

2021. október. 21 12:30

A délutáni óráktól kezdődően északnyugat felől egyre többfelé elered az eső. Délnyugaton és a Dunántúl északi részén jelentős mennyiség is hullhat.

Hidegfront érkezik. Kezdetben, a délutáni órákban az északi, északnyugati megyékben ered el az eső, majd egyre délebbre is számítani kell esőre, záporra. A legtöbb eső a Dunántúlra érkezik, ezen belül is Veszprém tágabb környezetében, valamint délnyugaton valószínű a legnagyobb mennyiség. A csapadék zöme a késő esti, éjszakai óráktól a péntek reggeli, délelőtti órákig hullik majd. Péntek délig jellemzően 1-7 milliméter várható, azonban a Dunántúl északi részén és délnyugaton jelentős, akár 20 millimétert meghaladó eső is eshet. Hazánk északkeleti fele ezúttal akár teljesen kimaradhat az öntözésből.

Az alábbi képsorozat a csütörtök délután kezdődő eső legvalószínűbb útvonalát mutatja be a legfrissebb modelleredmények alapján, péntek délig. A déli tájakon a péntek délutáni órákban is várható még eső, zápor. Radarképeinken nyomon követheti, épp az ország mely tájain hull csapadék.

Csütörtök, 15 óra

Csütörtök, 16 óra

Csütörtök, 17 óra

Csütörtök, 18 óra

Csütörtök, 19 óra

Csütörtök, 20 óra

Csütörtök, 21 óra

Csütörtök, 22 óra

Csütörtök, 23 óra

Péntek, 0 óra

Péntek, éjjel 1 óra

Péntek, éjjel 2 óra

Péntek, 3 óra

Péntek, 4 óra

Péntek, 5 óra

Péntek, 6 óra

Péntek, 7 óra

Péntek, 8 óra

Péntek, 9 óra

Péntek, 10 óra

Péntek, 11 óra

Péntek, dél

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Folytatódik a változékony időjárás, ami megviseli az érzékeny idegrendszerű embereket. Fejfájás, koncentrációs problémák, reakcióidő növekedés előfordulhat. Vérnyomás problémák is felléphetnek.

A légnyomás emelkedik.