Veszélyes zivatarokra, felhőszakadásra és hőségre is figyelmeztetnek ma

2017. augusztus. 06 5:34

A nyugat felől közelítő hidegfront ma végre eléri hazánkat. Heves zivatarok, felhőszakadás és jégeső kíséri átvonulását.

Az eddigi egyhangú forró időjárás után ma egy csapásra változékonyra fordul az idő. Heves zivatarok és a hőség egyidejűleg lesznek jelen hazánkban. A zivatarok a nap folyamán mind nagyobb számban alakulnak ki az országban és késő estére felőrlik a rendkívüli meleget.

Még az ország kétharmad részére érvényes az első és másodfokú hőség figyelmeztetés, amely azt jelenti, hogy ezeken a területeken 25, illetve 27 fokot meghaladó középhőmérséklet várható.

Már a délelőtti órákban is zivatarok kialakulására kell számítani. Kezdetben északon, valamint az Alföldön lesznek intenzívebb zivatarok, majd a késő délutáni órákban délnyugat felől egy zivatarrendszer lép be az országba és vonul át felettünk. A hevesebb zivatarok viharos széllel (60-80 km/h), intenzív villámtevékenységgel és jégesővel járnak együtt.

 

Az átvonuló viharokat több helyen felhőszakadás kíséri, amely rövid idő alatt 25-30 milliméter, de lokálisan akár 40-60 milliméter csapadék lehullásával jár együtt. Az aktuális veszélyjelzést és radarképet kövessék nyomon honlapunkon.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.