Viharos szelet hoz a hidegfront, figyelmeztetés érvényes

2024. január. 18 12:41

Csütörtökön késő estétől hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására a Dunántúl északi felén és északkeleten viharossá fokozódik a szél.

Csütörtökön a déli részeken (valamivel nagyobb eséllyel Bács-Kiskun déli részén) délután egy-egy zivatar nem kizárt. A Dunántúl északi felén délutánig lokálisan előfordulhat 20 millimétert elérő vagy meghaladó csapadékösszeg.

Az éjféli óráktól a megerősödő, viharossá fokozódó északi széllel jóval hidegebb levegő érkezik, emiatt az esőt egyre inkább havazás válthatja fel, ezzel párhuzamosan a csapadék nagy része északnyugat felől szűnik, fokozatosan a déli és keleti tájak fölé húzódik. Pénteken az ország nagyobb részén inkább csak lepel-1 centiméter friss hóréteg képződhet, de a déli tájakon, a keleti határ közelében, valamint a középső részeken kialakuló összeáramlás mentén helyenként akár 2-5 centiméter is összegyűlhet, lokálisan 5 centimétert meghaladó mennyiség sem kizárt. A legerősebb széllökések az északnyugati országrészben, valamint a Zemplénben és a Bodrogközben várhatók, ott főként hajnalban néhol átmenetileg a 70 km/órát is meghaladhatják. A szél helyenként hordhatja a havat.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. a viharos erejű széllökések miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére, a pénteki napra vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.