Zivatarok veszélyére figyelmeztetnek a déli és keleti megyékben

2023. június. 27 10:28

Kedden egy hidegfront vonul át hazánk felett, amelyből elsősorban a déli és keleti megyékben fordulhatnak elő záporok, zivatarok.

Kedden egy érkező hidegfront hatására elsősorban a keleti, északkeleti megyékben, másodsorban a déli részeken alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti viharos széllökés (60-70 km/óra), kisméretű jég és intenzív csapadékhullás kísérhet. Jóval kisebb eséllyel délnyugaton, délután az eső, zápor mellett fordulhat elő beágyazott zivatar, arrafelé az egymást követő intenzív gócokból lokálisan akár 20-30 milliméter mennyiségű csapadék is összejöhet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, a keddi napra vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet helyenként 60 km/órát meghaladó lökések kísérhetik.

 

Szerdán is főként az északkeleti, keleti területeken válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, melyekhez a keddihez hasonló kísérőjelenségek társulhatnak.

Szerdán elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Tőlünk északra húzódnak a változást ígérő frontok, de nem hoznak lehűlést a Kárpát-medencébe. A forróság nagyon veszélyes a szervezetre. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, a pázsitfűféléké országosan közepes.

A légnyomás nem változik.