Zivatarok veszélyére figyelmeztetnek a Dunántúlon

2024. augusztus. 04 11:10

Gyenge hidegfront vonul át hazánk felett, amely előbb a Dunántúlon, majd északkeleten is kedvező feltételeket biztosít záporok, zivatarok kialakulásához.

Vasárnap a déli óráktól, estig, késő estig északnyugat felől szórványosan valószínűek zivatarok az ország nyugati felében. Zivatarokra nagyobb számban nyugaton és az Észak-Dunántúlon számíthatunk, melyek környezetében viharos széllökés (60-80 km/h), illetve kis méretű jég (1-2 centiméternél kisebb átmérővel), emellett lokálisan intenzív csapadék (10-25 mm) is előfordulhat.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt a Dunántúl teljes területére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Hétfőn a délutáni órákban elsősorban az északkeleti, másodsorban a nyugati országrészben alakulhatnak ki szórványosan zivatarok a vasárnapihoz hasonló kritériumokkal. Elvétve azonban másutt sincs kizárva zivatar, melyek este várhatóan lecsengenek. Hétfőn Vas, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.