
Zivataros délutánunk lesz, figyelmeztetés érvényes
2025. március. 25 12:38A délután folyamán elszórtan alakulnak ki zivatarok az országban, majd éjszaka és szerdán napközben már jóval kevesebb helyen kell megjelenésükre számítani.
Hétfő estig, késő estig szórványosan valószínű zivatarok kialakulása, a Tiszántúlon kisebb valószínűséggel. A zivatarokhoz jégdara a Dunántúlon és északkeleten lokálisan intenzív csapadék (15-20 mm, néhol a Dunántúl nyugati felében > 20 mm), a déli országrészben szélerösődés (> 60 km/h), illetve jégeső (1 cm körüli vagy alatti átmérővel) társulhat. Zivatarok veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kivételével az egész országban.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.
Az előttünk álló éjszaka kevesebb helyen, de néhol zivatarok továbbra is kialakulhatnak, nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve egy délnyugat-északkeleti sávban, intenzív csapadék (~ 15 mm), illetve jégdara kíséretében. Szerdán napközben a keddinél kevesebb helyen, már csupán néhol valószínű zivatar előfordulása, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve délnyugaton, jégdarával vagy intenzív csapadékkal. A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes szerdán Somogy, Zala, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.