Zivatarra figyelmeztetnek északon, de a java hajnalban kezdődik

2021. augusztus. 04 11:24

Ma az északi megyékben fordulhat elő zivatar, csütörtökön azonban országszerte aktivizálódik a légkör egy hidegfrontnak köszönhetően.

Ma napközben az ország északi harmadán (elsősorban az Északi-középhegység térségében, Észak-Alföldön) fordulhat elő néhol zivatar. Erősebb gócokban az intenzív csapadék (10-25, esetleg 25 millimétert meghaladó mennyiség) mellett jégeső (jellemző jégméret 1-2 centiméteres átmérő alatt), valamint erős vagy viharos (50-70, kis eséllyel 70 km/órát meghaladó lökések) szél is lehet. Az esti órákban és az éjszakai első felében csak kis eséllyel lehet dörgés, villámlás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre, a szerdai napra vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Csütörtök hajnaltól nyugat, északnyugat felől több hullámban kiterjedt zivatartevékenységre kell készülni, amely napközben kelet, északkelet felé halad. Csütörtök estétől északnyugat felől csökken illetve egyre inkább megszűnik a zivatarhajlam. A csütörtöki zivatarokhoz általában nagy mennyiségű csapadék (15-35, néhol 35 millimétert meghaladó), erős vagy viharos széllökés (50-75, esetleg 75 km/óra feletti lökések) és esetleg jégeső (jégméret jellemzően 1-2 centiméteres átmérő alatt) társulhat.

Elsősorban az ország keleti, délkeleti felén/harmadán csütörtökön a déli óráktól, estig heves zivatarok létrejöttére is van esély, ezeket a felhőszakadás mellett, károkozó szélroham (80-90 km/órát meghaladó lökések) és nagyobb méretű jég (2 centiméteres átmérő felett) is kísérheti. A heves zivatarok által érintett terület nagyságában jelentős a bizonytalanság (olyan forgatókönyv is van, amelyben a heves események nagy része már a keleti határon túl alakul ki)!

Országszerte legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatar miatt csütörtökön; hazánk keleti felén másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok veszélye miatt. Országszerte felhőszakadásra figyelmeztetnek holnap.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.