július 11.péntek
Változóan felhős időre számíthatunk, a záporok, zivatarok számossága pedig csökken, hajnalra jórészt meg is szűnnek. Nagyrészt gyenge lesz a szél, sőt sokfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal.
július 12.szombat
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Elszórtan - nagyobb eséllyel az északi, északkeleti tájakon - fordulhat elő zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, zivatarban erős, viharos széllökés is lehet. A délutáni órákban zömmel 23, 28 fokot mérhetünk.
július 13.vasárnap
A napsütés mellett főleg északon lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és főleg arrafelé várható záporok, zivatarok kialakulása, ugyanakkor délen kicsi a csapadék valószínűsége. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarban átmenetileg viharossá fokozódhat. Hajnalban 10, 17, délután 25, 32 fok valószínű.
július 14.hétfő
Napos időre van esély fátyol- és gomolyfelhőkkel, főként az északi, északkeleti tájakon helyenként záporral, zivatarral. A nyugati, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de zivatarban átmenetileg viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.
július 15.kedd
Többnyire gyengén felhős, napos idő várható, helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szelet néhol erős, zivatarban átmenetileg viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 12, 20, délután 26, 32 fok között alakul a hőmérséklet.
július 16.szerda
Északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, amelyből szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szelet továbbra is élénk, olykor erős széllökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 13, 20, a csúcsérték 25 és 31 fok között alakulhat.
július 17.csütörtök
Hidegfront átvonulása valószínű, hatására újabb felhőzetnövekedés valószínű. Többfelé lehet eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szelet többfelé erős széllökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 12, 18, a csúcsérték 23 és 28 fok között valószínű.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Most hasznos lenne visszatekinteni a szakmai döntéseidre. Lehet, hogy elengedhetsz egy túlterhelő munkakört vagy egy olyan részcélt, ami már nem szolgálja igazi céljaidat. Kisebb visszalépés hosszú távon hasznot hozhat.
Még több horoszkópKedves Bika! Szellemi tisztulás időszaka jöhet. Talán már nem érzed szükségesnek ugyanazokat a hitrendszereket és nézőpontokat, mint régen. Most jó időszak lehet befejezni egy tanulmányt vagy átdolgozni terveidet egy utazással kapcsolatban.
Még több horoszkópKedves Ikrek! A mélyebb kapcsolataid és anyagi kötődéseid kerülnek fókuszba. Elengedhetsz olyan kötelékeket, amelyek érzelmileg vagy anyagilag már nem biztonságosak. Ez egyfajta belső nagytakarítás ideje lehet.
Még több horoszkópKedves Rák! Kapcsolati lezárások, szerződések vagy kötöttségek újragondolása jellemző. A fogyó Hold segít megszabadulni egy mérgező dinamikától vagy kedvezőtlen párkapcsolati mintától, hogy tisztábban láss.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Napi rutinod, munkakörnyezeted vagy egészségügyi szokásaid megújítására hív ma a Hold. Most könnyebb megszabadulni egy káros szokástól vagy kialakítani új munkafolyamatokat vagy egészségesebb szokásokat.
Még több horoszkópKedves Szűz! Ez a nap kreatív és érzelmi megtisztulás idejét hozhatja el számodra. Elengedheted a múlt egy szeletét, vagy lezárhatod egy projektedet. Tér nyílhat valami új inspirációra, feltéve persze, hogy helyet adsz neki. Kiváló idő ez a rendrakásra és célok átgondolására.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Otthoni, családi ügyek rendezésére kiváló időszakot hoz a mai nap. Lezárhatsz egy régi sérelmet, vagy akár rendbe teheted a lakóteredet – fizikailag és érzelmileg is tisztítás, tisztulás jöhet.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Kommunikációs és mentális tisztulás jellemezheti a mával induló időszakot. Érdemes leállítani a felesleges információáradatot, megszűrni, mit olvasol, mit nézel, mit pörgetsz, mit mondasz. A lecsendesedés kifejezetten jót tesz most.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Ma különösen fontos lenne figyelni pénzügyi tudatosságodra. Elengedhetsz felesleges kiadásokat, újratervezheted a költségvetésedet. Most nem a költekezésé a főszerep, hanem a stabil alapoké.
Még több horoszkópKedves Bak! Személyes újratervezés várhat rád: szabadulj meg azoktól a céloktól vagy elvárásoktól, amelyeket csak mások miatt tartasz fenn. Ez a Hold-fázis lehetőséget ad az önfegyelem finomítására és az irányváltásra. A mai mottód: Építs le, hogy stabil alapot teremts.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Lelki méregtelenítés, tudatalatti blokkok oldása lehetséges mostanában. Jó alkalom lehet a mai nap a visszavonulásra, meditációra vagy terápiás munkára. Álmokban is jöhetnek felismerések, próbálj emlékezni rájuk.
Még több horoszkópKedves Halak! Baráti köröd és közösségi kapcsolataid tisztulhatnak, ne sajnáld erre szánni az időt. Érdemes átgondolni, kik visznek előre, és kik merítenek le. Most akár lezárhatsz régi közösségi szerepeket vagy ledobhatsz felvett álarcokat.
Még több horoszkóp
rekordok anno
5,2
Dobogókő
1937
38,9
Eger
1922