december 22.vasárnap
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő.
december 23.hétfő
Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de kisebb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Napközben egy hátoldali összeáramlási zóna mentén a középső országrészben és délen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Északon, északkeleten végig havazás lehet a jellemző, míg délebbre eleinte eső, havas eső lehet a fő csapadékforma, mely arrafelé is egyre inkább havazásba vált. Több cm vizes, olvadozó hóréteg is összejöhet. Az északi irányba forduló szél a Dunántúlon megerősödik. A maximum-hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul, a fagypont körüli értékekre a tartósan csapadékos részeken lehet számítani.
december 24.kedd
Általában erősen felhős vagy borult időre van kilátás, napközben inkább nyugaton, majd estétől kelet felől szakadozhat fel a felhőzet. Nyugaton néhány órára a nap is kisüthet. Kelet felől egyre többfelé kell számítani csapadékra: eleinte inkább havazás valószínű, melyet kelet felől egyre inkább havas eső, eső válthat fel. Az északias szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában fagypont körül alakul, de a kevésbé szeles, illetve kevésbé felhős tájakon -3, -4 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.
december 25.szerda
Felhős idő várható, majd észak, északkelet felől vékonyodhat, csökkenhet a felhőtakaró és egyre többfelé süthet ki a nap. Helyenként még előfordulhat kisebb eső, a nap első felében nyugaton még havas eső, esetleg kisebb havazás is. Az északias szelet továbbra is nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések. A minimum-hőmérséklet -2 és +3, a maximum-hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.
december 26.csütörtök
Tovább csökken a felhőzet, így általában derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi irányú szelet még többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. A hajnali -3 és +4 fokról kora délutánra 3 és 10 fok közé melegszik fel a levegő.
december 27.péntek
Gyengén vagy közepesen felhős idő várható, sok napsütéssel, csapadék nélkül, azonban éjszaka helyenként köd képződhet. Az északkeleti, északi szelet még időnként élénk, erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -7, 0, kora délután 2, 8 fok között valószínű.
december 28.szombat
Gyengén vagy közepesen felhős idő várható, sok napsütéssel, csapadék nélkül, azonban éjszaka helyenként köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -8, +1, kora délután 1, 7 fok között valószínű.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Az sem baj, ha hirtelen fékezel a nagy rohanásban, a lényeg, hogy megállj és egy kicsit parkolópályára tedd magad. Új reggel, új nappal és ezzel kicsit új élet is virrad rád! Nem kell beleesned ugyanabba a csapdába.
Még több horoszkópKedves Bika! Ma igazán engedhetsz belső késztetésednek, mely szerint nem kell rohanással ünnepelni a karácsonyt, akkor sem, ha még nem is köszöntött ránk. Jobb lenne a rád jellemző nyugalommal és kibillenthetetlen erővel rányitni az ajtót az ünnepi napokra.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Beleférhet a mai napba, hogy találkozót beszélsz meg, vagy akár telefonon egyezteted a még kérdéses ünnepi részleteket. Elemezd és értékeld a hasznos adatokat, vonatkozzon az bármire, a családra, a szórakozásra vagy a munkádra.
Még több horoszkópKedves Rák! A tegnapi szeretethullám még ma is simán kitarthat, sőt, végig az ünnepek alatt. Igazán nem a gyengeség jele kimutatni szép érzelmeidet. Keresd a jó egyensúlyt, nehogy túlzott gondoskodásoddal letaglózd választottadat.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Lázasan vetheted bele ma magad az utolsó ünnep előtti vasárnapba, hogy minél gyorsabban a lista végére érj. De lehet, hogy a hatékonyságodat pont az fogja inkább növelni, ha lelassulsz és átgondolsz mindent.
Még több horoszkópKedves Szűz! Még ma is olyan energiamező leng körül, hogy csodájára járhatnak, milyen hihetetlenül hatékonyan rendezel, takarítasz, pakolsz el. Legyen szó bármiről a házban, úgy működhetsz, mintha egy csodatévő varázspálca lenne a kezedben, mellyel elegendő csak rámutatni a rendezendő dologra.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ingadozhatsz a kötelességeid és a vágyad között, hogy megállj egy kicsit a rohanás közepette. Ma hallgass inkább az utóbbira, aranyvasárnap jót fog tenni, ha egy kicsit lelassulsz és távolabbról nézel rá dolgaidra.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Mindjárt itt a karácsony, de ne lásd borúsan a dolgok menetét. A mai nap tökéletes a takarításra, a rendrakásra, érdemes ma megtenni az utolsó simításokat. Ma alkalom adódhat, hogy feltárd mélyen eltemetett érzelmeidet.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Nincs értelme, hogy összevesszetek a karácsonyi készülődés kapcsán. Lehet, hogy mindenki csak jót akar, mégis kialakulhat ellentét vagy akár összefejelés. Ebben az időszakban jóval nagyobb türelem szükséges, mint egyébként.
Még több horoszkópKedves Bak! Bármi is ma a feladatod, mindenképp bele kéne férnie, hogy kicsit leülsz, hátradőlsz, veszel egy mély lélegzetet és kisóhajtasz magadból minden bánatot, ami eddig ért. Lehet, hogy ez könnyebben fog menni, ha kicsit kimozdulsz otthonról, bármilyen hűvös van.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Ha kimerítő hét áll mögötted, ne várj a karácsonyig, míg egy kis pihenéshez jutsz. Inkább nézd meg, hogy mivel tudnál egy kis időt nyerni, amit aztán önnön felépítésedre és megerősítésedre használhatsz.
Még több horoszkópKedves Halak! Ne légy túl szigorú önmagaddal. Már ma belevetheted magad az ünnepi forgatagba, a boldog baráti találkozásokba. Ezzel is kiterjesztheted szerető védőszárnyaidat. Ha még maradt háztartási tennivaló, a mai energiák még remekül segítik a takarítást és mindenféle megtisztulást.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-27
Jászberény
1927
17,1
Letenye
1989
orvosmeteo
Melegfront
Éjszaka megérkezett a következő front. Alvászavar, fejfájásm vérnyomás ingadozás kialakulhat.
A légnyomás csökken.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó