február 13.csütörtök
Borult időre számíthatunk. Helyenként szitálás, a fagypont alatti részeken ónos szitálás előfordulhat. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. Késő este -2, +4 fok valószínű.
február 14.péntek
Borult lesz az ég. Északnyugat felől lassan tovább csökken a csapadékhajlam, és este inkább már csak az ország délkeleti felén valószínű havas eső, eső, késő délutántól hó is. A Dunántúlon élénk északias szelet főként az Észak-Dunántúlon nagy területen erős lökések kísérik, emellett a nap második felében északkeleten is megélénkül, majd meg is erősödik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 1 és 6 fok között várható, de délkeleten pár fokkal melegebb is lehet.
február 15.szombat
Északnyugat és északkelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék - legtovább az ország déli és középső részén fordulhat elő hózápor, gyenge havazás, arrafelé maradhatnak akár egész nap felhős körzetek is. Az északi, északkeleti szelet a középső országrész kivételével többfelé kísérik élénk, erős lökések, ugyanakkor a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a derült, szélvédett fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű.
február 16.vasárnap
Az időszakosan megvastagodó felhőzet mellett általában lehet számítani több-kevesebb napsütésre. Néhol hózápor, hószállingózás nem zárható ki. Az északi, északkeleti szél az Észak-Dunántúlon és északkeleten időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között, a derültebb hidegre hajlamos helyeken -10 fok alatt alakulhat. A csúcsérték -2 és +3 fok között valószínű.
február 17.hétfő
Csökken a felhőzet, és általában sok napsütés várható. A csapadék valószínűsége alacsony. Az északkeleti, keleti szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -4 fok között, a derült, szélvédett hidegre hajlamos helyeken ennél akár jóval zordabb is lehet az éjszaka. A csúcsérték -2 és +3 fok között valószínű.
február 18.kedd
Nagyobb eséllyel napos, gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, csak kevés helyen élénkülhet meg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -6 fok között, a szélvédett hidegre hajlamos helyeken -12 fok alatt várható. A csúcsérték -1 és +4 fok között valószínű.
február 19.szerda
Továbbra is a napos, gyengén felhős időnek van nagyobb esélye. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz, csak kevés helyen élénkülhet meg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -6 fok között, a szélvédett hidegre hajlamos helyeken -12 fok alatt várható. A csúcsérték 0 és +5 fok között valószínű.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Hozzád méltóan ma is előállhatsz új koncepcióval, de lehet, hogy ez már nem lesz olyan ütős erejű, mintha pár nappal ezelőtt tetted volna meg. Semmi baj, elkeseredésre nincs ok, most is átmehet a szűrőn bármely elképzelésed, ha szilárd tényekkel támasztod alá. Lehet, hogy lassabban érsz el sikert, de ha azt biztosan teszed, nem lesz semmi gond.
Még több horoszkópKedves Bika! Bár közeledünk a hét végéhez és elég sok pörgés állhat már mögötted, próbáld ma megőrizni az éberségedet. Nézd meg, hogy hová lépsz! Különösen óvakodj a hatalmi harcoktól, nem kell mindenbe beleállnod, amíg józan érvekkel sikerül meggyőzni a másikat, nincs szükség nyílt csatára.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Ügyelj a dezinformációkra, ne hagyd magad megtéveszteni. Elengedhetetlen ma a tisztánlátás ahhoz, hogy képes legyél jó döntéseket hozni. Persze nincs mindenre befolyásod, de amit csak tehetsz, tedd meg! Ne elégedj meg azzal, hogy meghallgatnak, győződj meg róla, hogy meg is értették, amit mondasz.
Még több horoszkópKedves Rák! Próbálj a sarkadra állni és kerüld el még a látszatát is annak, hogy önállótlan lennél. Vedd figyelembe, hogy lehet, hogy valaki előbb reagál és csak azután gondolkodik, így kár lenne bármilyen dolgán is megbántódnod. Légy és maradj te a nyugalom szigete, valószínűleg mások is hozzád menekülnek majd.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Lassan magad mögött hagyhatod a tüzes fellángolást, így gondold meg, hogy van-e értelme előrukkolni radikális ötleteiddel. Inkább törekedj a még meglévő feszültségek enyhítésére, mert sajnos, azok nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra.
Még több horoszkópKedves Szűz! Erősítsd a megoldások keresését, még akkor is, ha inkább konfliktusokat látsz, ha magad köré tekintesz. Megvan a kellő hidegvéred és józan eszed, hogy igazságot tudj teremteni, de vedd figyelembe a következő lépést. Valószínű nem sikerül több lépcsőfokot egyben átugrani, ezt ne is várd el!
Még több horoszkópKedves Mérleg! Légy óvatos, hogy milyen ellentétekbe mész bele, nehogy elvesztegess egy csomó időt, amíg tisztázod magad. Merész vállalkozások indulhatnak, de időt kell adni a fejlemények alakulásának. Az értelem mellett az érzelemnek is lehet szavazati joga.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Az elmúlt tüzes napok elindíthattak benned olyan változást, ami átalakító erejű lesz. Nem baj, ha úgy érzed, hogy ehhez időre van szükséged. Fogadd el a kihívásokat, a vállalkozó kedv mindenképpen jó pontot fog jelenteni karriered alakulásában. Este emészd meg az egész nap eseményeit, ami kolonc, azt tedd le és ne vidd tovább holnapra.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Próbáld ma minél finomabban megfogalmazni mondandódat, hogy mindenkinek emészthető legyen, amit mondasz. Indulatos kirohanással elérhetsz ugyan ideig-óráig eredményt, de hosszú távon jobban jársz a mérsékeltebb, szelídebb megnyilvánulásokkal.
Még több horoszkópKedves Bak! Szép fokozatosan ellazulhatsz és jobban bízhatsz az intuíciódban. Fantáziád beindulhat és ihletet adhat. Adj időt magadnak mindezt megemészteni és feldolgozni. Ha belül sikerül, akkor a kívülről érkező hatásokkal is sokkal hatékonyabban megbirkózhatsz.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Megkérdőjelezheted a normákat, de elmúltak a tüzes, felforgató napok, ma már legyél sokkal óvatosabb ezzel. Éppen elég lesz az a bátorság és mersz, ami az elmúlt időszakban felébredt benned. Ez hosszabb távon is utat nyithat előtted.
Még több horoszkópKedves Halak! Nem baj, ha óvatosan közlekedsz, ha valamilyen új projektről van szó. Ismerkedj meg minden körülménnyel, add meg erre az időt magadnak. Figyelj a finom jelzésekre, ezek akár többet is elárulhatnak, mint amennyi szavakkal elmondható lenne.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-27,3
Ásotthalom
1935
21,8
Rábagyarmat
1998
orvosmeteo
Kettősfronthatás

Kettős fronthatás várható. Fejfájás, vérnyomás ingadozás és reakció idő növekedés várható.
A légnyomás csökken.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó