október 06.vasárnap
Előbb a Dunántúlon, majd délután keletebbre is csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Egyre inkább északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű.
október 07.hétfő
Hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.
október 08.kedd
Hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Csapadék estig nem valószínű. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban 5, 14, délután 17, 25 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.
október 09.szerda
Nyugatról kelet felé átvonul egy vastag felhőzóna. Délelőtt a Tiszántúlon lehet szakadozott a felhőzet, a nap második felében nyugat felől várható vékonyodás, szakadozás. A nyugati és középső országrészben szórványosan előfordul eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A nap második felében már csak néhol valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Hajnalban 8, 16 fok lesz. Délután általában 20, 24 fok várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet.
október 10.csütörtök
Hajnalban főleg északkeleten képződnek ködfoltok, néhol szitálás, kisebb eső is lehet. Ezek feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől vastagodhat a felhőzet, és egyre több helyen eleredhet az eső, zápor. Esetleg egy-egy zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum általában 12 és 17 fok között várható, északkeleten azonban hűvösebb lehet, a maximum-hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
október 11.péntek
Éjjel erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben nyugat felől vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Nyugatról kelet felé átvonul egy csapadék zóna. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A hajnali 8, 15 fokról 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
október 12.szombat
Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 5, 12 fokról 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Bármilyen kihívást képes vagy megoldani, erre ma szükség lehet. Viszont benned van az a teremtőerő, melynek segítségével játszi könnyedséggel varázsolsz el magad körül mindenkit.
Még több horoszkópKedves Bika! Ha megtiszteled bizalmaddal szeretteidet, elűzheted fejetek fölül a sötét árnyakat. Lehet, hogy nem minden úgy történik ma, ahogy terveztétek, mégis kellő vigaszt fog nyújtani, ha legalább ti egyetértetek.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Lépj kapcsolatba azzal a művészi lélekkel, mely benned lakozik és melynek segítségével egész napodat varázslatossá teheted, történjen bármi is kívül. Ha szárnyal kreativitásod, a mindennapos bajok egyszerűen eltörpülnek.
Még több horoszkópKedves Rák! Ha jól indulnak a dolgok, ne bizonytalanodj el, mert azzal kiolthatod a pozitív hullámokat. Haladj bátran előre és vállald fel a mai napra vonatkozó döntéseidet. Bármi jó lehet, amiben felszabadultan és önazonosan érzed magad.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Jó lenne kideríteni, hogy mik a valódi lelki prioritásaid, mert igazából ezek ismeretében van esélyed, hogy elérd a mai célod. Maradj türelmes, a cél biztosan nem érhető el egyetlen óriási ugrással.
Még több horoszkópKedves Szűz! Engedj ma egy kicsit szigorú szabályaidon és férhessen bele olyan program is a napodba, melyre máskor igazán ritkán jut idő. Ez ráadásul a látókörödet is tágíthatja, kinyílhat előtted a világ.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Varázslatos módon elérheted, hogy a kapcsolatok és a helyzetek is visszabillenjenek a régi, biztonságos kerékvágásba. Ne engedj a külső kritikának, csak azt nézd, hogy szeretteidnek hogyan tudnál a szolgálatára lenni.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Egész környezetedet lenyűgözheted belső kisugárzásoddal. Ma lehet időd arra, hogy formába öntsd kreatív ötleteidet, akár otthon, akár a konyhában. Az ihletet tekintsd varázslatnak, mely megsúgja, mit kéne tenned.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Ápold a régi kapcsolataidat, teremts újakat és közben vigyázz a köztetek kialakuló varázsra. Kölcsönösen inspirálhatjátok egymást, és szövögethetitek a jövőre irányuló terveiteket.
Még több horoszkópKedves Bak! Ha minden figyelmedet szeretteidre fordítod, az olyan lesz, mintha védőhálót borítottál volna föléjük. Szinte bármitől meg tudod őket kímélni. Azért maradjon ma egy kis énidőd is, amit azzal tölthetsz, amit saját magad varázslatosnak ítélsz.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Nem szükséges álmaidba vagy álmodozásba menekülnöd, mert igenis, a valóság is válhat igazi álommá. Tartsd fenn ezt az érzést és merülj ma el kedvenc művészeti ágadba, ha mód van rá. alkoss is valami maradandót.
Még több horoszkópKedves Halak! Ma még vasárnap van, büntetlenül átadhatod magad a pihenésnek és feltöltődésnek. Enélkül nem elvárható, hogy száz százalékosan vesd majd bele magad holnap a hétfő reggelbe.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-7,1
Nyírlugos
2013
32,4
Szarvas
1935
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.
A légnyomás nem változik.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó