december 28.vasárnap
A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő.
december 29.hétfő
Derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A nyugati, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
december 30.kedd
A napsütést inkább csak átmenetileg zavarja az északról dél felé vonuló szakadozóban lévő frontfelhőzet. Helyenként - különösen északkeleten, keleten - hózápor előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A minimum-hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti és délnyugati tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 0, +6 fok között valószínű.
december 31.szerda
Észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, de általában néhány órára így is kisüt a nap. Elszórtan - legkisebb eséllyel délnyugaton - kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szelet erős, északnyugaton helyenként viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában -7, -2 fok között, a szélcsendes, derült északkeleti és délnyugati tájakon -7 fok alatt alakul. A maximum-hőmérséklet -1, +4 fok között valószínű.
január 01.csütörtök
Egyre nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet - a legtöbb napsütés nyugaton, délnyugaton valószínű. Helyenként hószállingózás, kisebb havazás nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd délies irányba fordul a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +3 fok között alakul, de a szélcsendes, derült helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +5 fok között valószínű.
január 02.péntek
Jórészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, elszórtan vegyes halmazállapotú csapadékkal. A déli, délnyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Reggel -7, +2 fok valószínű, de a szélvédett, derült helyeken változatlanul ennél jóval hidegebb is lehet. Kora délután 0, +7 fok valószínű.
január 03.szombat
Általában erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, elszórtan vegyes halmazállapotú csapadékkal. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödhet. Reggel többnyire -6, +3, kora délután 1, 8 fok valószínű.
Az időjárási adatok forrása a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Töltsd gondtalanul ezt az ünnepi napot is és ne engedd, hogy lelki egyensúlyodat bosszantó dolgokkal bárki felborítsa. Idegesítő esemény vagy párbeszéd is megeshet ma, de inkább derűsen kompenzáld a feszültséget, és humorral palástold, ha már kezd eleged lenni az egészből. Ebből még mindig kisülhet valami jó.
Még több horoszkópKedves Bika! Stabil lényed támaszt nyújt az ünnepek során megfáradt szeretteidnek. Most aztán szükség lehet elnézésedre és kimeríthetetlen türelmedre is. Helyezd előtérbe művészi és muzikális hajlamodat, vonzalmadat. Ez a terület arra is jó, hogy újra feltöltődj és visszanyerd elvesztett energiáidat, megéri ma időt áldozni rá.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Talpraesettséged ma megmentheti a haza becsületét, csak légy résen! Történhet valami, ami bosszantó és fölkavarja a kedélyeket. De sose bánd, ez arra lehet jó, hogy ismét próbára tedd hajlékonyságodat és ügyességedet. Tisztán fogo látni az okokat, ha semleges tudsz maradni és nem vakítanak el túlzott érzelmek vagy felkavaró indulatok.
Még több horoszkópKedves Rák! Ma se hagyd parlagon gazdag fantáziádat. Most több időd és lehetőséged adódhat megvalósítani ötleteidet és akár a kivitelezésen is törheted a fejed. Kezdd hát el, ha nem is látod a végét, vagy azt, hogy pontosan hogyan fogod befejezni. Jöhetnek még új gondolatok és értékes ötletek.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ma érdemes előtérbe helyezni szeretetre méltó oldaladat, s őrizd is végig egész nap. Küldd aludni önkényes és parancsolgató részedet. Értékes tulajdonságaidra ma könnyebben helyezheted a hangsúlyt, nem kell mindenáron bizonyítanod a világ előtt.
Még több horoszkópKedves Szűz! Ne ragadj le az apró és elhanyagolható részleteknél. Láss valamit teljes egészében és teljes szépségében. Nyitott elme és nyitott szív, ami ma segít. Ma engedd el a listáidat és lazulj bele a vasárnapba.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ma elragadhatnak az érzelmek, de nem kell félni tőlük, bátran szembenézhetsz velük. Az ment ma meg, ha a viselkedésed, a reakcióid természetesek és igazán őszinték. Le kéne ülnöd magaddal egy komoly beszélgetésre és tisztáznod a benned dúló érzelmeket. Akár meg is oszthatod egy jó barátoddal, aki segíthet.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Mély érzéseid ma feltörhetnek és lehet, hogy nem viszonozzák annyira, amennyire szeretnéd. De oda se neki, hallgass inkább finom megérzéseidre. Engedj keménységedből, ami sokszor csak külső álca, amit a külvilág felé magadra öltesz, de attól még belül megsérülhetsz.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Ne elégedj meg a rossz helyzetekkel, próbálj változtatni, ha lehet. Személyes szabadságvágyad sokkal nagyobb teret kívánhat, mint amit lehetséges lenne megteremteni. De a meglévő körülmények között is igyekezz találni olyan hozzáállást, melynek segítségével felszabadultan és kiegyensúlyozottan tudsz ma létezni.
Még több horoszkópKedves Bak! Ne dobd sutba értékes eredményeidet, különösen, ha kapcsolatokról van szó. Ezek ma előtérbe kerülhetnek semmiképp se menekülj előlük. Ha igazán figyelsz, kikerülöd a csapdákat és megugorhatsz olyan belső akadályt is, amit eddig nem sikerült.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Még ma is inkább a hagyományoknak hódolj és ne forradalmi újításaidnak és mindent szétrobbantani vágyó szándékaidnak. Lehet, hogy tisztáznod kéne magadban e kettős húzóerőt. Mindegyiknek megvan a maga helye és megfelelő ideje, csak az a fontos, hogy ezt lásd.
Még több horoszkópKedves Halak! Az ünnepek remek lehetőséget adnak, hogy megvizsgáld saját életedet: mennyire rendelkezel elhivatottsággal valami felé, s mennyire élsz annak. Ezt könnyen lemérheted azon, hogy mennyi időt és energiát fordítasz rá. Nem kell szétszakadnod, de lásd tisztán következő célodat.
Még több horoszkóprekordok anno
-27,7
Szécsény
1996
16,5
Sopronhorpács
1987
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.
A légnyomás nem változik.