Hétvégén többfelé havazhat

2020. december. 25 5:00

Egészen vasárnapig hideg levegő áramlik a Kárpát medencébe, ennek köszönhetően a hétvége folyamán a csapadék nagy része már hó formájában hull majd.

Pénteken többnyire borult lesz az ég, ugyanakkor északon átmenetileg elvékonyodhat a felhőtakaró. Az összefüggő csapadékzóna dél felé elhagyja az országot, ugyanakkor délután a nyugati megyékben havas eső is eshet. Az északi szelet elsősorban a Dunántúlon kísérhetik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható, amely várhatóan a késő délelőtt során áll be. Késő este -1, +4 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Éjszakától vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, reggel, délelőtt még délen lehet több a felhő, majd ott is napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Több gomolyfelhő a Tisza vonalában képződhet, és inkább csak arrafelé alakulhat ki elvétve hózápor.
  • Az északi szél nagy területen erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -4 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A nagyrészt derült éjszakát követően délkelet felől megnövekszik a felhőzet: nyugaton süthet ki a nap, akár több órára is, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Dél, délkelet felől egyre többfelé valószínű hószállingózás, gyenge havazás (legkisebb eséllyel a Dunántúl nyugati felén), a Tiszántúlon havas eső, eső is lehet.
  • A keleties szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Napközben elsősorban fátyolfelhőkre számíthatunk legalább néhány órás napsütéssel, majd estétől nyugaton megvastagszik a felhőzet.
  • Estig számottevő csapadék nem lesz, estétől nyugaton eső, zápor már lehet.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megerősödik, a Dunántúl északnyugati részén nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű.

 

kedd

  • Nagyrészt erősen felhős időre van kilátás
  • Szórványosan eső, zápor is várható.
  • A déli szelet továbbra is sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű.

 

szerda

  • Alapvetően felhős idő várható, legfeljebb néhány órás napsütés lehet.
  • Szórványosan eső, zápor valószínű.
  • A déli szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás