Jelentősebb esőt hozhat a soron következő hidegfront
2023. július. 31 12:25Hamarosan ismét nagy területen változékonyra fordul az idő, északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat kedden. Holnap, a kora délutáni óráktól kezdődően sokfelé számíthatunk záporra, zivatarra, akár esőre.
Kedd délelőtt még napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Ezzel együtt csapadékzóna is érkezik, mely estig nagyjából az ország északnyugati harmadában okoz záporokat, zivatarokat, esőt. A zivatarokban átmenetileg megerősödik, viharossá fokozódik a szél, illetve az északnyugati megyékben felhőszakadás is társulhat hozzájuk. A déli, majd az északnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, amit olykor erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között valószínű.
SZERDA
- Reggelig délkeleten is csökken a felhőzet. Napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
- A front csapadékzónája a reggeli órákban délkelet felé elhagyja hazánkat, mögötte legfeljebb egy-egy zápor alakul ki.
- Több helyütt megélénkül az északnyugati, majd déli szél.
- A hajnali 12, 19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
CSÜTÖRTÖK
- Gomolyfelhős, napos idő valószínű. Északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés.
- Északnyugaton van nagyobb esélye zápornak, zivatarnak.
- A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
- A minimum 12 és 20, a maximum-hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul. Délkeleten mérhetik a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.
PÉNTEK
- Gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugaton, északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés.
- Elvétve, a nap második felétől nyugat, északnyugat felől már több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
- Zivatarban megerősödhet a szél.
- A hajnali 13, 21 fokról 25 és 36 fok közé emelkedhet a hőmérséklet. Délkeleten, keleten várható a melegebb idő.
SZOMBAT
- A több-kevesebb napsütés és a fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
- Több helyen előfordulhat zápor, zivatar.
- Sokfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél.
- A hajnali 14, 23 fokról általában 22, 29, délkeleten, keleten 30, 33 fok közé melegszik fel a levegő.
VASÁRNAP
- A több-kevesebb napsütés, illetve a fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
- Több helyen kialakulhat záporeső, zivatar.
- Sokfelé megerősödhet az északi szél, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
- A hajnali 13, 20 fokról általában 22, 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.