Viharos széllel és záporokkal vágunk neki az ünnepi hétvégének

2023. december. 22 5:04

Az éjszaka átvonult hidegfront után viharos szél kíséretében kissé szárazabb levegő áramlik fölénk. A délután megnövekvő gomolyfelhők-ből elszórtan záporok kialakulhatnak.

Pénteken hazánk nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de főként a nyugati, délnyugati tájakon felhősebb lesz az ég. Elszórtan valószínű záporeső, halmazállapot-váltás elsősorban északkeleten fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé kísérik erős, olykor viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határszélen pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő este -1, +4 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.