Újabb hőhullámra figyelmeztetnek tizennégy megyében

2024. augusztus. 24 12:08

Délnyugat felől ismét melegebb levegő áramlik fölénk, a hétvégén egyre nagyobb területen emelkedik 25, a déli vármegyékben 27 fok fölé a középhőmérséklet.

A napi középhőmérséklet szombaton még az ország északkeleti harmadában, vasárnap már csak az Északi-középhegység keleti felében maradhat 25 fok alatt. A HungaroMet ezért elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra magas középhőmérséklet miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap már szinte az egész országban 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet, a déli országrészben pedig már meghaladhatja a 27 fokot is. Elsőfokú figyelmeztetés érvényes vasárnap a magas középhőmérséklet miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Nógrád, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében. Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében pedig másodfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt.

Vasárnap a délutáni órákban az északnyugati határszélen besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.