A mozgalmas hétköznapok után hétvégére megnyugszik az időjárás

2025. július. 16 4:50

Az éjjel érkezett front után változékonyabbra és némileg hűvösebbre fordul az idő. Péntektől viszont egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik hazánk fölé. Hétvégére visszatér a strandidő.

Szerdán északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, átmenetileg csökken is a felhőzet, majd kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk. A délnyugati, déli országrész a nap nagyobb részében felhős maradhat, ott eső, zápor is valószínű, míg északkeleten zivatarok is kialakulhatnak, sőt egy-egy heves zivatar sem kizárt. Estefelé nyugat, északnyugat felől újabb záporok, zivatarok érkezhetnek. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet többnyire 24, 29 fok között alakul, az Alföldön azonban melegebb is lehet, míg a tartósabban felhős, csapadékos délnyugati, déli tájakon ennél hűvösebb maradhat az idő. Késő este 20, 24 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.