Heves zivatarok űzik el a hőséget

2025. július. 26 9:30

Délen még az a kérdés, meglesz-e a 40 fok, észak felől viszont egyre magasabbra nőnek a felhők, és záporokkal, helyenként heves zivatarokkal megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása, amely a hét utolsó napjára a déli területekre is megérkezik.

Szombaton északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, ott csupán néhány órás, míg délkeleten még sok napsütés várható. Délelőtt inkább csak nyugaton, északnyugaton fordulhat elő csapadék, majd délutántól délnyugat felől növekvő számosságban és akár ismétlődő jelleggel várható zápor, zivatar, a keleti országrészben heves zivatar is – lokálisan akár jelentős mennyiség is eshet, illetve néhol jégeső is előfordulhat -, de az ország délkeleti tájai még szárazon maradhatnak. Az olykor élénk északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos, akár erősen viharos szélrohamok (> 90 km/h) kísérhetik. A csúcshőmérséklet 26 és 40 fok között alakul – nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket. Késő este 20, 28 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.