Zivatarokra, felhőszakadásra és magas középhőmérsékletre figyelmeztetnek
2025. augusztus. 01 10:47Az érkező hidegfront miatt mozgalmasra fordul időjárásunk. Az ország nagy részén zivatarok alakulhatnak ki. Északnyugaton felhőszakadás, délkeleten pedig hőség várható.
Pénteken a késő délutáni óráktól, egy hullámzó hidegfront előterében elsősorban az ország északnyugati harmadában alakulhatnak ki zivatarok. Környezetükben viharos széllökés (60-70 km/h), intenzív csapadék (10-15 mm) és apró szemű jég (~1 cm) előfordulhat.
A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Hungaromet a pénteki napra vonatkozóan Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala vármegyére.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.
Szombat hajnalban északnyugaton a záporok mellett egy-egy zivatar előfordulhat, majd késő délutántól nyugat felől egyre többfelé kell számítani zivatarokra, melyek a Dunántúlon akár rendszerbe is szerveződhetnek, és köztük heves zivatar is előfordulhat. A zivatarokat általában intenzív csapadék (15-25 mm), viharos szél (65-75 km/h), apróbb szemű jég (~ 1-2 cm) kísérheti. Az ország nyugati, északnyugati harmadában egy-egy heves zivatar is kialakulhat felhőszakadás (> 25-30 mm), erősen viharos szél (> 80-90 km/h) és nagy méretű jég (> 2-3 cm) kíséretében. Zivatarok veszélye miatt négy tiszántúli vármegye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés érvényes szombaton. Felhőszakadás kialakulása miatt Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.
Délkeleten a napi középhőmérséklet 25 fok körül alakulhat szombaton, emiatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.
