A hétvégén még sarkvidéki eredetű léghullámok érkeztek hozzánk, hétfőtől viszont már Észak-Afrika térségéből áramlik fölénk a levegő, a hét második felében rekord közeli magasságba emelkedik a hőmérséklet.
Hétfőn a napközben képződő gomolyfelhők szétterülnek, helyenként erősen felhős is lehet az ég, északkeleten egy-egy helyen nem kizárt, hogy kisebb zápor is kialakuljon belőlük. Estére csökken a felhőzet, kiderül az ég. A nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
no_lo_nyar_napos
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre számíthatunk. Csapadék nem várható. A délnyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban többnyire 6, 11 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken magasabb értékek is lehetnek. Délután 25, 31 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
erett_alma_nyar
Szerdán napos, csapadékmentes időre, többnyire kevés felhőre van kilátás. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. Hajnalban általában 10, 17 fok várható, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek valószínűek. Délután 27, 33 fok valószínű.
Fotó megosztása:
vitorlas_fatyolfelho_nyar
Csütörtökön többnyire derült, a Nyugat-Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A délies szél nagy területen megerősödik, helyenként viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban döntően 13, 20, délután 30, 36 fok között várható.
Fotó megosztása:
macska_nez_nyar
Pénteken az ország keleti felén még derült maradhat az ég, nyugaton azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és ott már előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos széllökések. A minimum-hőmérséklet 15, 23, a maximum-hőmérséklet 31, 38 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
vihar_mezo_nyar
Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, emellett többórás napsütésben is bízhatunk. Elszórtan lehet zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet erős lökések kísérik. A minimum 16, 23, a csúcshőmérséklet általában 30, 35 fok között alakulhat, de az Északnyugat-Dunántúlon néhány fokkal hűvösebb is lehet.
Fotó megosztása: