A hétvége első fele naposabb, míg a második jóval borúsabb időt ígér. Vasárnap front érkezik, amelyből többfelé lehet csapadékra számítani és a hőmérséklet is visszaesik.
Szombaton a ködfoltok feloszlása után fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Az északnyugati, nyugati harmadban a reggeli órákban, majd átmeneti szünet után ismét képződhetnek záporok, zivatarok, de csak kevés helyen. A délies szelet főleg Sopronnál és a Fertőnél élénk lökések kísérhetik, de zivatar környezetében átmenetileg meg is erősödhet, sőt viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_v_borus fas oszi
Vasárnap összefüggő frontális felhőzet vonul fölöttünk nyugatról keleti irányba többfelé eső, zápor, helyenként beágyazott zivatar kíséretében. A délutáni óráktól a Dunántúlon már szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Nagy területen kísérik élénk, erős lökések a déli, délkeleti, majd az északnyugatira, északira forduló szelet. Hajnalban 14, 20 fok várható. A csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt valószínű, míg délkeleten, keleten a hidegfront érkezése előtt még 25, 27 fokig is felmelegedhet a levegő.
Fotó megosztása:
d2_h_napos oszi fa
Hétfőn éjszaka tovább csökken a felhőzet, a szélcsendes részeken pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben keleten több lesz a felhő, másutt gyengén felhős, napos idő várható. Gyenge záporeső is inkább csak északkeleten, keleten fordulhat elő. A déliesre forduló szél időnként megélénkül. A hőmérséklet a hajnali 8, 16 fokról délutánra 20, 25 fok közé emelkedik.
Fotó megosztása:
d3_k_cirrus
Kedden a gyengén felhős, napos időt követően a kora esti óráktól északnyugat felől vastagabb felhőtömbök sodródnak be, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül. Hajnalban 6, 15 fok közötti, míg délután északnyugaton 21, délkeleten 27 fok körüli értékekre számíthatunk.
Fotó megosztása:
d4_sze_levelek
Szerdán közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Helyenként zápor előfordulhat. Nagyobb területen kísérhetik élénk, erős lökések az északnyugati szelet. A hőmérséklet hajnalban 10 és 16, délután 18 és 25 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d5_cs_suni
Csütörtökön gyakran változó felhőzetre van kilátás. Helyenként zápor előfordulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. A minimum 9, 16, a maximum 20, 26 fok között valószínű.
Fotó megosztása: