A szombat még napsütéssel indul, de egy érkező front hatására beborul, és esőre is többfelé készülni kell. A felhőzet vasárnap estére el is hagyja térségünket, és a jövő hét elejére visszatér a napsütés.
Szombat délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben beborul az ég. Délig csak a keleti határnál lehet gyenge eső, majd kora estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A délnyugatira, délire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő este 8, 13 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_v_erdo kod felszallo oszi
Vasárnap frontális felhőzet és csapadéksáv vonul át északnyugat felől az ország felett, melyből a nap első felében még többfelé várható eső, zápor. Délután délen és keleten is csökken a csapadékhajlam, estére északnyugaton már fel is szakadozhat a felhőzet, még a nap is előbukkanhat. A déli, délnyugati szél északnyugatira, nyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos északkeleti, esetleg délnyugati tájakon 10 fok alatt maradhat a maximum.
Fotó megosztása:
r2_h_napos_gomoly
Hétfőn északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, hajnalra egyes körzetekben ki is derülhet az ég. Főként az északkeleti tájakon reggelre köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezek feloszlását követően napközben többnyire gomolyfelhős, napos idő várható. Helyenként kialakulhat záporeső. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik erős lökések, az ország északkeleti harmadán ugyanakkor gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban általában 4, 9 fok közötti értékek valószínűek, de a kevésbé szeles északkeleti és délnyugati tájakon fagypont közelébe hűlhet a levegő. Délutánra 13 és 18 fok között alakulhat a csúcsérték.
Fotó megosztása:
r3_k_borult_kopasz_fak
Kedden nyugaton erősen felhős vagy borult időre van kilátás, míg másutt gomolyfelhős, napos időre készülhetünk. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. Nyugaton eső valószínű, míg keletebbre kisebb a csapadék esélye, legfeljebb helyenként fordulhat elő záporeső. Az északnyugati, északi szelet továbbra is többfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A hőmérséklet hajnalban általában 6, 11 fok között alakul, de a Dunától keletre a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet. Délutánra többnyire 13, 18 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban csapadékos nyugati tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet.
Fotó megosztása:
r4_sze_gomoly_nap_vilagitotorony
Szerdán többnyire gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás többórás napsütéssel. Néhol kisebb eső, záporeső előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet ismét többfelé kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 2 és 11, délután 15 és 20 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r5_cs_valtozoan felhos
Csütörtökön változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Helyenként eső, zápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul.
Fotó megosztása: